5 érv amellett, hogy kerékpárral indulj munkába
2023.02.24.jpg)
Az egyik legjobb mozgásforma
Valószínűleg senkinek nem újdonság, hogy a rendszeres testmozgás egészséges. Azonban sokak számára jelent kihívást a rendszeres - ami heti 3-4 alkalmat jelent - mozgás beiktatása a mindennapokba. Erre nyújt megoldást a kerékpáros ingázás. Ha az elemek engedik pattanj biciklire, és azzal indulj munkába. Ha van célja a tekeresének akkor könnyebben ráveszed magad, ráadásul így egészen biztosan rutinodá fog válni előbbi, vagy utóbbi.
Miért jó testmozgás a kerékpározás? A többek között a szív-, és érrendszerünket, valamint a tüdőnket épp úgy karbantartja, mint a kocogás, miközben ugyanannyi kalóriát égetünk el. Emellett pedig jóval kisebb terhelésnek tesszük ki a porcokat és ízületeinket.
Költséghatékony
Másik kézenfekvő előnye a kerékpározásnak az, hogy jóval olcsóbb, mint autóval ingázni. Egy 2021-es becslés szerint, az autótulajdonosok átlagosan 150.000 forintot költenek a jármű fenntartására. Ha csak az üzemanyanyag fogyasztást nézünk - hazai átlag fogyasztással számolva - akkor is évi több, mint félmillió forintot takarítunk meg.
Természetesen a kerékpárnak is vannak fenntartási költségei, viszont ezek messze elmaradnak az autótól. Nem valószínű, hogy egy évben 20-30 ezer forintnál többet kellene költeni rá. Ha pedig néhány alap szerelési technikát elsajátítunk - gumi-, és fékcsere - akkor még ennyit se kell költeni szeretett kétkerekünkrel.
Nemcsak testünket tartja karban
A kerékpározás fizikai egészségünk mellett, mentális egészségünkhöz is hozzájárul. Több kutatás is alátámasztja, hogy a rendszeres biciklizéssel megelőzhetjük kognitív képességeink csökkenését, valamint agyunk teljesítményét is javítja. Különösen igaz ez abban az esetben, ha ülőmunkát végzünk.
Kényelmes
A legtöbben valószínű a kényelem miatt választják az autót. Tagadhatatlan tény, hogy kényelmes beülni az autóba, és csak a pedálokat nyomkodni miközben a reggeli műsort hallgatjuk. Viszont fordul a kocka, amikor szembesülünk a dugóval és csak centimétereket araszolunk hosszú percekig, vagy amikor már negyed órája vadásszuk a parkolóhelyet. Arról nem is beszélve, ha a szokásos útvonalunkon éppen felújítás, vagy lezárás van.
Ezzel szemben a kerékpáron nem érhet ilyen meglepetés. Nem kell félnünk a dugótól, a figyelmetlen sofőröktől, az útlezárásokról, és a parkolóhely keresése sem okoz fejtörést. Így biztosan tudod, hogy körülbelül mennyi időt vesz igénybe az út.
A legtöbb városban már védett utat alakítottak ki a kerékpárosoknak, így nyugodtan hallgathatod füllhallgatóval kedvenc reggeli műsort, vagy egy izgalmas podcastot. Kell ennél nagyobb kényelem?
Hozzájárulsz egy zöldebb bolygóhoz
Az egyik legfontosabb érvet hagytuk a végére. Azzal, ha kerékpárra pattansz, te is hozzájárulsz a fenntartható fejlődéshez. Sajnos, sokan gondolják úgy, hogy mit számít az, ha eggyel kevesebb autó van az utakon. A válasz nagyon egyszerű, sokat.
Azzal, ha kerékpárra cseréled az autót, azzal másokat inspirálsz. Minél több kerékpárost látunk reggelente a munkába igyekezve, és egyre kevesebb autóst, akkor egyre több ember számára válik vonzóvá a biciklizés és cselekszik hasonlóan.
TOVÁBBI HÍREK

A világ legkülönösebb vízképződményei
2023.06.08Földünk legnagyobb csodája a víz, ugyanis egyet jelent az élettel. Ha nem lenne víz bolygónkon, akkor élet sem. Élettani fontosságát a végtelenségig lehetne taglalni, de most nem erre helyezzük a hangsúlyt, hanem szépségére vagy éppen különlegességére. Öt különlegességet hoztunk a nagyvilágból, ahol a víz az attrakció.

Hogyan vedd észre a stresszt a munkahelyen
2023.06.02A magánélet és a munka közötti határ elmosódása, és az állandó rendelkezésre állás kényszerre jócskán hozzájárult ehhez lesújtó statisztikákhoz. Ugyanis ezek a tényezők jelentős stressz faktorként vannak jelen az egyén életében, ami a kiégés egyik leggyakoribb oka, amit számos felmérés alátámaszt.

A tea Világnapja
2023.05.19A víz után a tea a világon második legnagyobb mennyiségben fogyasztott itala. Azonban legtöbbünk nem gondol bele, hogy mi van a gözölgő csésze mögött. A teaültetvények dolgozóinak jelentős részét kizsákmányolják, akárcsak a termőföldet, ahol a növényt termesztik. Erre szeretné felhívni a világ figyelmét az ENSZ a tea világnapjával.

Hogyan vegyük elejét a fluktuációnak?
2023.05.12A felmondások jelentős része megelőzhető. Minden apró változtatás döntő súllyal bír, ami javítja karrierfejlesztési lehetőségeket, a munka és a magánélet egyensúlyát, a vezetői kapcsolatokat, a javadalmazásokat és az általános jólétet a munkahelyen.

A felmondás leggyakoribb okai a munkahelyen
2023.05.05A magas fluktuációs arány több okból is káros a szervezet számára. Röviden költséges, időigényes, és teljesen romba döntheti a morált. Sokszor a vezetőség csak azt látja, hogy az alkalmazott ilyen, vagy olyan indokkal benyújtja felmondását. Azonban legtöbb esetben tehet róla, hogy erre a döntésre jutott a dolgozó. Mi áll leggyakrabban a háttérben?

Munkavállalói elégedettség alapkővei
2023.04.28A dolgozó, munkával kapcsolatos attitűdjét nagyban befolyásolja elégedettsége. Azok a munkavállalók, akik jól érzik magukat a munkahelyükön jóval nagyobb hatékonysággal dolgoznak, elkötelezettek a vállalat irányába és sokszor túlteljesítik az elvárásokat. A munkavállaló elégedettségét nagyrészt a munkáltató hozzáállása határozza meg.