A világ legkülönösebb vízképződményei
2023.06.08Földünk legnagyobb csodája a víz, ugyanis egyet jelent az élettel. Ha nem lenne víz bolygónkon, akkor élet sem. Élettani fontosságát a végtelenségig lehetne taglalni, de most nem erre helyezzük a hangsúlyt, hanem szépségére vagy éppen különlegességére. Öt különlegességet hoztunk a nagyvilágból, ahol a víz az attrakció.
Pöttyös-tó (Kliluk-tó) - Kanada
A Brit Columbia tartományban fekvő különleges látványt nyújtó tó a világ egyik legnagyobb sókoncentrációjú tava. Azonban a tavat nem ez tette igazán híressé - ellentétben a Holt-tengerrel -, hanem a vízben található ásványi-anyagok.
A tó Kanada legmelegebb területén található, ahol a hőmérséklet elérheti a 38°C is. A tóban található magnézium-, kalcium-, nátrium-szulfát, ezüst, titánium és további 8 ásványi anyag a hő hatására kikristályosodik. A legmelegebb hónapokban a tó vize elpárolog, és szinte csak a színpompás kikristályosodott medrek maradnak, amelyek gyönyörű színes pöttyöknek látszodnak.
Minden egyes medernek más-más ásványi anyag koncentrációja van, így gyógyhatása is eltér. Összesen 365 kisebb-nagyobb pontból áll a tó, így az év minden napján más gyógyvizet próbálhatunk ki persze, ha az indiánoktól engedélyt kapunk rá. Hosszas küzdelem után, az őslakosoknak sikerült elérniük, hogy a tó ökológiai örökségé váljon és nelegyen a tömegturizmus áldozata, így csak külön engedéllyel látogatható 2002 óta.
Danakil-mélyföld - Etiópia
A területet földrajzi szakszóval élve “valódi depressziónak” hívják, ami tökéletesen leírja a hely atmoszféráját és tulajdonságait. Földünk legkegyetlenebb helyének tartják, ahol emberek élnek, amivel egyet is érthetünk. A tájképet látva azt is nehéz elképzelni, hogy a Földön készültek a felvételek.
A terület alatt két aktív vulkán található, így itt a talaj hőmérséklete sokszor eléri a 70-80 °C is. A medencében számtalan apró, lefolyástalan tó keletkezett, amiknek a só-, és kálium koncentrációja jelentős. Bár a tavak ránézésre összeegyeztethetetlenek az élettel, mégis számtalan parányi élőlény lakik bennük, ami az űrkutatók érdeklődését is felkeltette.
Hillier-tó - Ausztrália
Korábbi cikkünkben arról írtunk, hogy miért kék a tengerek, tavak és folyók vize. A Hillier-tó viszont ezzel szemben nem is állhat messzebb a lágy kéken tündöklő tótól. A felvételeket elnézve azt gondolnánk, hogy a képeket manipulálták, ugyanis a tó vize élénk rózsaszín.
A 15 hektáron elterülő rózsaszín tó színe nem optikai csalódás, nem a visszatükrözödő napsugarak tréfálják meg érzékelésünket. A víz kimérve is épp oly különleges. Minek köszönheti gyönyörű színét a Hillier-tó?
A tó vize 1802-es felfedezésekor már rózsaszínben tündökölt, de jó ideig nem találtak rá választ. A jelenállás szerint a dunaliella salinát nevű alga és a halobaktériumok keverékének köszönhetjük az impozáns látványt. Az előbbi a sárgarépa színét adó béta-karotin közeli rokona, az utóbbi pedig vörös pigmentekkel rendelkezik. A nagyon magas só koncentrátum miatt más organizmus nem igazán tud megélni a tó vizében.
https://www.smorhome.com/all-travel/lake-hillier-australia-travel-guide
Blood falls - Antarktisz
A déli kontinens peremén található természeti jelenség inkább rémisztőnek látszik, mint pompásnak. A magyarul Véres-vízesés nevét 1911-es felfedezésekor színéről kapta, azonban később kiderült, hogy nagyon is találó az elnevezés. Először úgy sejtették, hogy a vörösmoszat miatt színes a lecsorgó víz. Azonban 50-60 évvel később a tudósok megállapították, hogy a vas-hidroxid felelős a vörös színért, akárcsak vérünk esetén.
https://www.pbs.org/wgbh/nova/video/antarctic-extremes-glacier-bleeding-blood-falls/
Kristály-folyó - Kolumbia
A spanyol nevén Caño Cristales-t legtöbbször csak az “öt szín folyójának” szokták hívni, legalábbis augusztus elejétől november végéig. A medrében élő növényzet - elsősorban a Macarenia clavigera nevű hínár - ezekben a hónapokban különböző színekre festi a folyó vizét: vörös, sárga, kék, zöld, fekete.
https://www.infobae.com/turismo/2019/03/19/cano-cristales-el-increible-arcoiris-liquido-que-deslumbra-a-miles-de-viajeros/
Van olyan víz, amiről kívülről nem látszik, hogy különleges
Nem kell a világvégére mennünk, ha szemkápráztató látványra vágyunk. Hazánk is bővelkedik gyönyörű és különleges tavakban, mint például a szilvásváradi Fátyol-vízesés, vagy a Bánki-tó.
A korábban bemutatott vizeknek elsősorban látványuk miatt járnak csodájára az emberek. Azonban legalább ekkora - ha nem nagyobb - érték húzódik meg észrevétlenül a talpunk alatt is. Egyik ilyen felbecsülhetetlen kincs a Balaton-felvidék szürte kristálytiszta Montivíz. Ismerd meg a Káli-medence kincsét!
TOVÁBBI HÍREK

Mi a teendő, ha vízadagolonk meghibásodott?
2023.09.29A vízadagoló állandó használatnak van kitéve és legtöbbször a legforgalmasabb helyen van üzembehelyezve, ezért óhatatlanul is fennáll a meghibásodás esélye. Egy rövid útmutató állítottunk össze, annak érdekében, hogy a problémát mielőbb orvosolni tudjuk, és megkönnyítsük az ehhez kapcsolódó ügyintézést.

Hogyan rendelhet ballonos ásványvizet a legegyszerűbben?
2023.09.21Senki sem szeret az adminisztrációval bajlódni, ezért szeretnénk minél inkább megkönnyíteni a rendelésleadást és nyomonkövethetőbbé tenni a folyamatot. Ezért többféle lehetőség közül választhatja ki az Ön számára legkényelmesebbet és legegyszerűbbet.

Hogyan bánjunk az ásványvizes ballonokkal?
2023.09.07Egy teli ballon 19 kilogrammot nyom, ami érthető módon megnehezíti a szállítását, a cseréjét a vízadagolón és a tárolását. Egy kis odafigyeléssel elkerülhetjük a baleseteket, a ballonok sérülésével járó kellemetlenségeket és a higiéniás kockázatokat is kizárhatjuk. Ezért egy részletes, de lényegre törő útmutatot állítottunk össze, hogy hogyan a legegyszerűbb és legcélszerűbb a ballonokkal báni.

Mondj nemet a hozzáadott cukornak, van jobb alternatíva!
2023.08.25Tagadhatatlan, hogy nyári hőségben mindenkinek jól tud esni egy jéghideg üdítő ital vagy jégkrém, azonban ezek a termékek legtöbbször elképesztő mennyiségű hozzáadott cukrot tartalmaznak. Egy-egy alkalmi még csak csak belefér, azonban a túl sok cukor plusz komoly problémát okozhat.