Élelmezési világnap - A víz élet, a víz élelem

2023.10.13

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének kezdeményezésére hívták életre az Élelmezési Világnapot több, mint 50 éve. Az esemény célja, hogy felhívja a világ figyelmét arra, hogy világszerte közel 1 milliárd ember éhezik, miközben világ többi részén a túlsúllyal küzdenek. Idén az Élelmezési világnap reflektor fényében a minden élelmiszer mögött megbúvó felbecsülhetetlen értékű ivóvíz áll.

Élelmezési világnap története

A figyelemfelhívó nemzetközi nap megszületése dr. Romány Pál nevéhez fűződik. A magyar mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter 1979-ben tett javaslatot az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) közgyűlésén az Élelmezési Világnap létrehozására. A kezdeményezést a Rómában alakult közgyűlés elfogadta, és a következő évtől kezdődően minden évben egy tematikus nap keretein belül tartjuk meg 150 országban az Élelmezési világnapot október 16. napján.

A kezdeményezés célja

Az Élelmezési Világnap fő alapelve az élelmezésbiztonság előmozdítása világszerte, különösen a válságok idején. Az évente megrendezésre kerülő napon a FAO világszerte különböző rendezvényeket szervez, ahol összehozza a nemzeteket, a vállalkozásokat, a civil szervezeteket, a médiát, illetve a fiatalokat. A rendezvények világszerte felhívják a figyelmet az éhezésre, a túlfogyasztásra és a pazarlásra az emberek és a bolygó jövőjének érdekében.

A víz az élet, a víz az élelem. Senkit se hagyj hátra!

Ezzel a jelmondattal kerül megrendezésre 2023-ban az Élelmezési Világnap. A cél, hogy felhívja az emberek figyelmét a víz nélkülözhetetlen szerepére a világ lakosságának ellátásában. Bár Földünk felszínének 71 százalékát víz borítja, ennek alig 2,5 százaléka édesvíz. Ennek az édesvízkészletek csak töredéke áll csak rendelkezésünkre, mivel a legnagyobb része jég formájában gleccserekbe van zárva.

Az édesvíz felhasználás 74 százalékáért a mezőgazdaság felelős, aminek aránya és mennyisége évről évre növekszik. Az elmúlt évtizedben az egy főre jutó édesvízkészlet az ötödével csökkent. A növekvő népesség és az elsivatagosodás miatt évről évre növekszik azoknak száma, akiknek nem jut megfelelő mennyiségű és minőségű víz. Napjainkban körülbelül 2,5 milliárd ember néz szembe napról napra vízhiánnyal és 600 millió ember megélhetése függ a vízhez köthető mezőgazdasági tevékenységektől.

Mit tehetünk?

Nemcsak a kormányzatok és a vállalatok felelőssége, hogy foglalkozzanak a kérdéssel, hiszen mi is tehetünk egy fenntarthatóbb jövőért. Minden egyes élelmiszernek van vízlábnyoma, egy liter tej és egy kilogramm csirkemell előállításához 1000, illetve 3.900 liter vízre van szükségünk. Emiatt fontos, hogy ne bánjunk vele pazarlóan. Felmérések szerint fejenként 59 kilogramm élelmiszer kerül a szemetesbe évenként. Emellett jelentősen csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat azzal is, ha a helyi, friss és szezonális termékeket választjuk.

A legfontosabb lépés az, hogy tudatosítjuk magunkban, hogy Földünk vízkészlete nem végtelen és azzal, hogy pazarlóan bánunk vele a rákövetkező generációk életét nehezítjük meg. Az ENSZ kiemelten foglalkozik Földünk vízkészletének védelmével, amiről korábbi cikkünkben olvashatsz részletesen.

 

TOVÁBBI HÍREK
Hogyan teremtsünk pozitív vállalati légkört?
Hogyan teremtsünk pozitív vállalati légkört?
2023.12.08

Nem mindig könnyű kialakítani és fenntartani a munkahelyi kapcsolatokat, mivel időt és energiát igényelnek. Azonban az erőfeszítések megéri, mivel a pozitív munkahelyi kapcsolatok hozzájárulnak a közös célok eléréséhez és növelik a munkahelyi siker esélyeit.

Miért fontos a pozitív légkör a munkahelyen?
Miért fontos a pozitív légkör a munkahelyen?
2023.12.01

A munkahelyi kapcsolatoknak és légkörnek nagyobb hatása van a dolgozók közérzetére és teljesítményére, mint sokan gondolnák. Ha szilárd és jó kapcsolatokat ápolunk csapatunkkal, akkor örömmel fogunk munkába menni. Ez a pozitív érzés és hozzáállás munkahatékonyságunkon és teljesítményünkön is meglátszik.

Hogyan alkalmazkodjunk a téli időszámításhoz?
Hogyan alkalmazkodjunk a téli időszámításhoz?
2023.11.28

A tél már kopogtat az ajtónkon, a nappalok rövidek és zimankósak, az éjszakák hosszúak és hidegek. A téli hónapok - sokszor észrevétlenül - csökkentik motivációnkat, és megnehezíti az összpontosítást a munkára. Szerencsére egy kis odafigyeléssel, néhány apró “lifehack”-kel - vagyis apró trükkel - ellensúlyozni tudjuk a hideg hónapokkal járó nehézségeket.

Hogyan dolgozzunk munkaórák helyett az eredményekért?
Hogyan dolgozzunk munkaórák helyett az eredményekért?
2023.11.17

A munka eredményességének érdekében a vállalkozásoknak kizárólag arra kell koncentrálniuk, hogy az alkalmazottaknak milyen feladatokat kell elvégezniük és azt milyen minőségben kell tenniük. Ez az úgynevezett eredményközpontú munkakörnyezet alapja. Egyszerűen hangzik, nem igaz? A gyakorlatban egy kicsit bonyolultabb, de egy kis szemléletváltással gyorsan nagy lépéseket tehetünk az irányába.

Hogyan tegyük a tanulást a mindennapok részévé?
Hogyan tegyük a tanulást a mindennapok részévé?
2023.11.10

A modern vezetők hatásköre túlmutat a hagyományosan megszokottnál. Nemcsak a munkafolyamatokat és a projekteket kell irányítani, illetve kulcsfontosságú döntéseket hozni, hanem a csapat fejlődését is ösztönözni és támogatni kell. A munkavállalók ideje véges, de kritikus hiba lenne, ha nem tudnánk időt szakítani a tanulásra.