Hogyan alkalmazkodjunk a téli időszámításhoz?

2023.11.28

A tél már kopogtat az ajtónkon, a nappalok rövidek és zimankósak, az éjszakák hosszúak és hidegek. A téli hónapok - sokszor észrevétlenül - csökkentik motivációnkat, és megnehezíti az összpontosítást a munkára. Szerencsére egy kis odafigyeléssel, néhány apró “lifehack”-kel - vagyis apró trükkel - ellensúlyozni tudjuk a hideg hónapokkal járó nehézségeket.

Az egyre rövidebb nappalok miatt az utóbbi hetekben az általános - 8-tól 16 óráig tartó - munkarendben dolgozók kénytelenek sötétben nekiindulni és sötétben hazaindulni munkahelyükről. Ráadásul az utóbbi napokban nem csak a napsütéses órák száma csökkent, hanem a hőmérséklet is jelentősen esett. 

Ennek hatására sok embernél felüti a fejét az úgynevezett téli depresszió, aminek hatására motiválatlanok leszünk, búskomorak és erőtlenek. A téli depresszióról részletesen a linkre kattintva olvashatsz. Míg a természet ezt az időszakot “átalussza” és regenerációra használja fel, addig a technológiai fejlődés következtében az emberek napirendje nem változik jelentősen. Ez pedig felborítja a természetes  bioritmusunkat. A rendszertelen bioritmus és hangulatunk romlása teljesítményünk csökkenéséhez vezethet.

Tehetünk ellene

Nehéz a komor téli hónapokban szinten tartani a produktivitást az irodában, de egyáltalán nem lehetetlen. Összegyűjtöttük a legjobb tippeket, amikkel ellensúlyozhatjuk a hideg és sötét évszak negatív hatásait.

Dolgozz okosan

Az ünnepek közeledtével mindenki igyekszik egy-egy munkanapból a legtöbbet kihozni, hogy minél több szabadsága legyen az év végére. Emiatt viszont sokszor a túlórát is bevállaljuk. Elsőre ez jó ötletnek tűnhet, mivel úgy érezzük jót teszünk magunknak, mert a cél lebeg a szemünk előtt, vagyis a gondtalan készülődés karácsonyra. Valójában viszont csak túl terheljük és stresszeljük magunkat, amit csak akkor fogunk észre venni, amikor már kezelhetetlenné válik. Hiába lesz karácsony előtt több szabadnapunk, ha kiégtünk.

Ezzel szemben a rendelkezésre álló időből hozzuk ki a maximumot, azaz legyünk minél produktívabbak. A 40 órás heti munkaidő Henry Ford javaslatára váltotta le a 60 órás munkarendet, mivel tanulmányok megállapították, hogy a rövidebb munkanapok jelentősen növelik a teljesítményt. 

A kevesebb néha több, ami fordítva is igaz. Szabjunk határt a munkaidőnek. Fordítsunk időt a munkaidő megszervezésére, hogy a maximumot tudjuk kihozni belőle.

Tartsunk több szünetet

Bár ez elsőre kontraproduktívan hangozhat, hiszen hogyan lehetne produktívabb a napunk, ha több időt töltünk szüneten és kevesebbet munkával, mint korábban? Szerencsére kutatók figyelmét is felkeltette a kérdés, és több tanulmányt is végeztek a témában. Illinois állambeli egyetem legutóbbi tanulmánya is bizonyítja, hogy már pár perces szünetek is képesek mondhatni újraindítani az elménket, amivel megtörjük a monotonitást és új lendületet vihetünk a munkánkba. A mikro-szünetek teljesítményre gyakorolt pozitiv hatásáról a linkre kattintva olvashatsz részletesen!

Röviden, jó ötletnek tűnhet, hogy a szüneteket átdolgozzuk, illetve az ebédet is a munka felett költsük el, azonban ezzel pont az ellenkező hatást fogjuk elérni. Inkább tartsunk óránként akárcsak 5 perces szünetet, aminek segítségével nagyobb hatékonysággal fogunk újra nekiveselkedni a munkának.

Alkalmazkodj a természethez!

Rövidebb nappalok miatt sokan kénytelenek sötétben munkába indulni. Nehéz a meleg ágyból kikelni, különösen akkor, ha kint zimankós az idő, és a nap sem bukkant fel. Ennek nem az az oka, hogy “elkényelmesedtünk”, hanem az, hogy ellentmondunk szervezetünk természetes müködésének. Régi időkben a tél beköszöntével az emberek a természettel együtt egy jóval lassabb életritmust vettek fel egészen tavaszig.

Szervezetünk alvási ciklusát a melatonin befolyásolja, aminek a szintje természetes módon a naplementével kezd el emelkedni és a napfelkeltével kezd csökkeni. Így nem csoda, hogy álmosak és koordinálatlanok vagyunk amikor nap fel kelte előtt vagyunk kénytelenek felkelni. Ilyenkor érezzük úgy, hogy a létezéshez is koffeinre van szükségünk. Azonban a kávéfogyasztás ezen formája rendkívül káros egészségünkre. Erről korábbi cikkünkben olvashatsz.

Manapság egyre elterjedtebb a rugalmas munkaidő, illetve a teljesítmény alapú munka szemlélet. Munkavállalóként ha tehetjük, akkor állítsuk későbbre az ébresztőt, ami közelebb áll a napfelkeltéhez. Így sokkal produktívabb állhatunk neki a munkának.

Munkáltatóként pedig biztosítsunk lehetőséget erre a dolgozóknak igény szerint. Korábbi cikkünkben a teljesítmény alapú vállalati kultúrával foglalkoztunk, aminek az alapelve az, hogy ne a munkaidőért dolgozzunk, hanem az eredményekért. Ha a dolgozó ugyanarra a teljesítményre - vagy még többre - képes rövidebb idő alatt, akkor biztosítsunk számára nagyobb autonomitást a munkaidő tekintetében. További részletekért kattints a linkre!

TOVÁBBI HÍREK
Mi az agyi köd, és mit tehetünk ellene?
Mi az agyi köd, és mit tehetünk ellene?
2024.02.23

Valószínűleg legtöbbünk már megtapasztalta az úgynevezett “brain fog”, vagyis az agyi köd érzést, még ha nem is voltunk tudatában a dolognak. Az agyi köd egy zavaros érzés, amikor nem tudunk koncentrálni, kimerültnek érezzük magunkat, ugyanakkor még sem tudunk aludni vagy pihenni, illetve elfelejtünk dolgokat, vagy egyszerű hibákat, figyelmetlenségeket követünk el. Az agyi ködöt sok minden kiválthatja az alváshiánytól kezdve a hormonális változásokon át, az olyan egészségügyi problémákig, mint például a szorongás, vírusos megbetegedés és Lyme-kór. Bár nem betegségként tartják számon az agyi ködöt, mégis érdemes odafigyelni rá, és megelőzni.

Az introvertált munkavállalók megértése és támogatása a vállalati környezetben
Az introvertált munkavállalók megértése és támogatása a vállalati környezetben
2024.02.14

Az introvertált személyiséggel számtalan olyan pozitív tulajdonság társul, ami egy szervezet számára előnyös lehet. Azonban észrevétlenül bele ütközhetünk olyan nehézségekbe, amelyek hátráltatják a visszahozódó személyiségek kibontakozását a munkában. Viszont fontos, hogy erre ne negatívumként tekintsünk, hanem leküzdendő akadályként.

Mikroplasztik, a láthatatlan ellenség, ami mindenhol ott van
Mikroplasztik, a láthatatlan ellenség, ami mindenhol ott van
2024.02.02

A mikroplasztik jelenség környezetvédelmi és egészségügyi szempontból egyaránt komoly aggodalomra ad okot. A mikroműanyag szó szerint körülvesz minket: jelen van a vizekben - az ivóvízben is -, a talajban és levegőben. A tápláléklánc alján elhelyezkedő élőlények gyakran összekeverik a tápanyaggal a szabad szemmel sokszor láthatatlan részecskék, amelyek így bejutnak a táplálékláncba. A probléma újdonsága miatt még nincsenek kutatások a mikroplasztik hosszútávú hatásáról, viszont az már most is jól látszik, hogy egészségünkre és környezetünkre egyaránt ártalmas.

Tények és tévhitek az introvertált munkavállalókkal kapcsolatban
Tények és tévhitek az introvertált munkavállalókkal kapcsolatban
2024.01.23

Bár mindenki saját és egyedi személyiséggel rendelkezik, az introvertált munkavállalók számos azonos személyiség jeggyel és tulajdonsággal bírnak. A köztudat legtöbbször a negatív aspektusait emeli ki, ami alapján az introváltakat visszahúzódó, csendes, félénk és szorongó emberekkel azonosítják. Azonban ez távol áll a valóságtól. Az introvertált munkavállalók rengeteg potenciállal rendelkeznek.

Milyen veszélyeket rejtenek magukba a munkahelyi barátságok és hogyan veheted elejét?
Milyen veszélyeket rejtenek magukba a munkahelyi barátságok és hogyan veheted elejét?
2023.12.15

Munkahelyi barátságok egyaránt hozhatnak örömöt és támogatást a munkahelyi életünkbe. Fokozhatják a munkahelyi elégedettséget, elősegíthetik a csapatszellemet és az együttműködést, valamint nyújthatnak érzelmi támaszt a nehéz időszakokban. Azonban a pozitívumok mögött rejlenek olyan buktatók is, amelyekkel érdemes tisztában lennünk, hogy el tudjuk kerülni.

Hogyan teremtsünk pozitív vállalati légkört?
Hogyan teremtsünk pozitív vállalati légkört?
2023.12.08

Nem mindig könnyű kialakítani és fenntartani a munkahelyi kapcsolatokat, mivel időt és energiát igényelnek. Azonban az erőfeszítések megéri, mivel a pozitív munkahelyi kapcsolatok hozzájárulnak a közös célok eléréséhez és növelik a munkahelyi siker esélyeit.